A LÁNYZENEKAR

1969-ben, a beat-korszak kellõs közepén öt lány kezdett zenekarosdit játszani egy zuglói pincében. Felszerelésük alig volt, egyedül Csuka Mónika büszkélkedhetett egy elektromos gitárral. Gyakorlásképpen mindannyian a Felkelõ nap házát próbálták betanulni.
Csuka Mary, Mónika húga is gitározott eleinte. Csakhogy a miniszoknyás társaságnak nem volt dobosa, így kénytelen volt o megtanulni ezen a hangszeren játszani. Eleinte újságpapíron gyakorolt.
Az érettségi elõtt álló lányok hatalmas ambícióval próbálgatták az akkor futó slágereket. Aztán összeszedték bátorságukat, és beállítottak az akkor már klubbal is rendelkezo Rangers együtteshez, segítségért. Novai Gábor segített is, sot, õlett a keresztapa.

A lányok már annyira jók voltak, hogy akár közönség elé is állhattak, csakhogy még nem volt nevük. A Beatles mintájára olyan nevet kerestek, ami tartalmazza a "beat" szócskát, és mégis utal arra, hogy lánybandáról van szó. Így született meg a Beatrice.
A lányok késõbb összebarátkoztak a Gemini együttes tagjaival is, akik akkor már befutott zenészeknek számítottak. Csuka Maryt például Bardóczi Gyula tanítgatta a saját dobján.
„Mondtam, neki, hogy csak be ne szakítsd a bõrt! Mert egy dobosnak a hangszere olyan, mint katonának a puskája. Ki nem adja a kezébol. De aztán levett a lábamról, ahogy beült a dob mögé – szoknyában. Én meg lentrol néztem. Hát ki az a férfi, aki ne engedett meg volna bármit neki?” – mesélte Bardóczi.

Az együttesben gyakran cserélõdtek a tagok, egy darabig orgonált benne Szûcs Judit is, aki késõbb a szólókarriert választotta. A lány-Beatricének nem maradt fenn egyetlen hangfelvétele sem. Igazán sikeresek akkor lettek, amikor megjelent az elsõ férfi az életükben: Nagy Feró.
Feró úgy került a lányok közelébe, hogy fogadást kötött egyik barátjával: meghódítja az egyik beatricés lányt. Megnyerte a fogadást, hamarosan feleségül vette az alapítót, Csuka Mónikát.

Legnagyobb sikerük a Gyere kislány, gyere címû diszkósláger volt, merthogy akkoriban ebben a stílusban zenéltek. Ezzel a számmal megnyerték az 1977-es Tessék választani Fesztivált. Ennek ellenére Jimmy Hendricks-tõl a Deep Purple-ig mindent eljátszottak, hiszen a klubokban, ahol telt ház elott léptek föl, a közönség ezt is megkövetelte tõlük.

Aztán a lányok lassan kikoptak az együttesbõl. Közben más fiúk is társultak az együtteshez, miközben a Csuka nõvérek máshol kerestek újabb fellépési lehetõségeket. A lányok egy része Mikrolied Vokálban, majd a Vadmacska együttesben zenélt tovább. Csuka Mónika ma egy énekiskolát vezet. Húga, Mary most is dobol, és egy lemezstúdiót igazgat. Mindkettejüknek jelentek meg szólólemezei. Nagy Feró pedig teljesen átvette a Beatricét, és a saját képére formálta. De az már egy egészen más történet.

(Forrás: www.rtlklub.hu)

VISSZA